Véres Húsvét Vasárnap: 38 ember halt meg bombamerényletben
Miközben a világ sok helyén és a Kárpát-medencében is békében és méltóságteljes ünnepléssel telt húsvét két napja, addig Nigériában húsvét vasárnap ismét folyt a vér. Kaduna városában öngyilkos bombamerénylő 38 embert ölt meg tettével. A fővárostól északra fekvő nagyvárosban elkövetett merénylet hátterében a Boko Haram szélsőséges muszlim félkatonai szervezetet feltételezik a megfigyelők. Mi ezzel a cél? – teszik fel egyre többen a súlyos kérdést az országban és külföldön egyaránt.
Húsvétig már 300 áldozat
Az öngyilkos merénylő által autóban működésbe hozott bomba az Ahmadu Bello nevű stadion mellett vezető forgalmas utcán robbant fel. Egy mások, autóba rejtett bomba pedig két protestáns gyülekezet temploma mellett detonált, a húsvét vasárnapi istentisztelet közben. A merénylet előtt amerikai és angol biztonsági szolgálatok jelzést kaptak és adtak tovább a nigériai illetékeseknek a tervezett akcióról. Az Al-Kaidával kapcsolatban álló Boko Haram szervezet az elmúlt hónapokban számos véres akciót hajtott végre templomok, keresztények házai és állami intézmények ellen, főként az ország északi részében. A 2012. évben áprilisig mintegy 300 ember halála írható számlájukra. Az elmúlt évben ez összesen mintegy 500 emberi élet kioltását jelentette. A 158 milliós Nigériában a keresztények aránya az összlakosságnak körülbelül a 45 %-át teszi ki, a muszlimoké 55 %-ot.
Éppen úrvacsoráztunk – mondja a lelkész
Joshua Radzsi lelkész az AP hírügynökségnek elmondta: „Éppen úrvacsoraosztásra készültünk, amikor hangos robbanást hallottunk. Betörtek az ablakaink és ajtóink. Emberéletben nem esett kár, hála legyen érte Istennek”.
A város valójában határmezsgyén fekszik, a többségében muzulmán Észak, és a többségében keresztyén Dél között. Nem véletlen, hogy XVI. Benedek pápa húsvét vasárnapi ünnepi beszédében szólt arról, hogy Nigériában, ahol jelenleg is terrorista támadások félelmében élnek az emberek, a húsvét adjon erőt a polgároknak ahhoz, hogy megújulva igyekezzenek felépíteni azt a társadalmat, melyet a béke és a vallásszabadság tiszteletben tartása jellemez.
Nigériai sajtóforrások beszámolnak arról, hogy a robbanásokban közel 60 épület súlyosabban megsérült. A hatalmas robbanás hangja az egész nagyvárosban hallható volt, és félelemmel töltötte el az embereket.
Mi ezzel az egésszel a cél? Politikai vagy vallási?
Aaron Idiavaje, az egyik sérült és szemtanú elmondta, éppen templomuk felé tartottak, testvérbátyjával motorkerékpáron, amikor hallották a robbanást, majd elsötétült előtte minden.
Theophilus Ashaolu, az egyik közeli szálloda menedzsere sajátosan, de valószínűleg reálisan értelmezte a történteket. „Nem tudom, vajon az öngyilkos bombamerényletnek a célja politikai volt-e vagy vallási? Ha politikai célja volt, akkor miért éppen egy keresztény ünnepen, ha vallási volt, akkor meg mi volt a célja? Az ország északi részén élőknek el kell hagyniuk városukat vagy államukat? Ki tudja megmondani, mi ezzel és más akcióval a cél?”
A kérdés súlyos, a válasz sajnos lehet ez is, az is. Sőt mindkettő egyszerre. Vannak, akik már a hatalmas és népes afrikai ország kettészakadását is valószínűnek tartják, egy muszlim északi, s egy keresztyén déli Nigériára. Akár így lesz, akár másként, az áldozatok száma már nagyon magas. Márpedig az élet Nigériában is egyszeri és pótolhatatlan.
Forrás: http://bekefy.agnusradio.ro