Így történt a Maspero-i mészárlás

Ország: 
Egyiptom

Egyiptomban már a Mubarak korszakban is számos esetben zártak be illegálisan templomokat, templomépítését megtiltották vagy megállították, a forradalom meg nem hozta a várt változásokat az egyiptomiak 6-15%-át (pontos statisztikákat nem közölnek) kitevő egyiptomi keresztények számára.

2011 szeptemberében az egyiptomi hatóságok elkezdték lebontani a Marináb-i templomot.

Az eset nagy felháborodást keltett a kopt közösség körében és úgy döntöttek, hogy az utcára vonulnak, hogy a jogaikat követeljék.

Az egyiptomi hadsereg a tüntetők közé küldte a páncélosait

24-en estek áldozatul és több százan megsebesültek

Mina Daniel volt az egyik áldozat akinek a személye a küzdelem jelképévé vált a fiatalok körében.

Miután hogy a tömeg szétoszlott, a rendőrök több tucatnyi résztvevőt letartóztattak, egyeseket brutálisan megvertek

 

A katonai bíróság 3 tiszt ellen emelt vádat decemberben a mészárlással kapcsolatban, majd „bizonyítékok hiányában” elengedték őket.

 

2012. május 15-én, az ügyet lezárta a bíróság anélkül, hogy bárkit is felelősségre vont volna. Ez a modernkori Egyiptom eddigi legnagyobb felekezeti indíttatású mészárlása, amit az egyiptomi hadsereg követett el saját, keresztény polgárai ellen.