Pert vesztett az ima terjesztéséért elbocsátott orvos

Ország: 
Egyesült Királyság

Elvesztette jogellenes elbocsátásának felülvizsgálatát célzó perét az az orvos, akit korábban kirúgtak a munkahelyéről, amiért egy imát továbbított emailben. A munkaügyi bíróság döntését azzal indokolta, hogy „nincs szükség” vallási témájú utalásokra a munkahelyen.

A 64 éves Dr. David Drew azt követően tett jogi lépéseket a Walsall Manor Kórház ellen, miután elbocsátották, amiért a részlegén továbbított egy imát, amit Loyola Szent Ignác, a Jezsuiták alapítója írt. Elmondta, hogy miután továbbította az üzenetet a kollégái éreztették vele hogy ő egy „vallási őrültnek”.

Mindazonáltal David Kearsley munkaügyi bíró döntése szerint a kórház nem követett el jogsértést az orvos elbocsátásakor, mivel a vallásról folytatott eszmecseréket kerülni kell, amennyiben a körülmények miatt azok „alkalmatlanok”. A bíró elmondta: „Szakmai kommunikációban nincs szükség ilyen kijelentésekre, ahogy vallási témájú utalásokra sem volt szükség, amennyiben azok alkalmatlanok és hátráltatják a megfelelő kommunikációt.”

A kórház egyik alkalmazottja továbbá arra panaszkodott, hogy Dr. Drew egy sms-t küldött neki, melyben „békés karácsonyt” kívánt. Ezt követően Dr. Drew magatartásával szemben egy független vizsgálatot folytattak, melynek végén arra utasították őt, hogy „a szakmai kommunikáció során tartózkodjon a vallási jellegű megjegyzésektől, szóban és írásban egyaránt”. Az orvos ezt elutasította, és miután nem volt hajlandó csendes távozásáért cserébe „kenőpénzt” elfogadni a kórház vezetőitől, elbocsátották munkahelyéről.

Dr. Drew elmondta: „Azt az állítást, miszerint hitemet másokra erőltettem, illetve hogy valamiféle vallási őrült vagyok, csak súlyosbította az a tény, hogy közölték velem, nincs szükség ennek az egésznek a megértésére. Ez azt jelenti, hogy nem lehetsz önmagad a munkahelyeden, nem mondhatod, „keresztény vagyok”.

Andrea Minichiello Williams, a Christian Concern igazgatója hozzátette: „Ez olyan, mint az identitás megszüntetése. Ez a megközelítés a keresztényekkel szemben olyan, mintha arra kényszerítenék őket, tagadják meg saját identitásukat. Aki azt állítja, nem alkalmas kijelenteni a munkahelyeden, hogy keresztény vagy, az teljesen félreérti történelmünket, örökségünket és törvény adta szabadságunkat, a vallásszabadságot, ez pedig helytelen.”

 

Forrás: www.intoleranceagainstchristians.eu