Tiltakoznak a katolikus újságírók az index.hu megjegyzése miatt

Ország: 
Magyarország

Budapest, 2013. január 8., kedd (OS) - A MAKÚSZ észrevétele egy, a keresztényeket sértő cikk kapcsán

A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) meglepőnek és érthetetlennek tartja, hogy az Index hírportál egyik cikkének címében, (2013. január 5.), "hívő kereszténynek" nevezi egy többszörös gyilkosság elkövetőjét. Meglepő, hiszen az Egyesült Államokban történt bűncselekmény és a kereszténység között nincs összefüggés. Érthetetlen, hogy miért kíván a portál egy egész társadalmi csoportot ily módon besározni. Szakmai szempontból is meglepő, hogy míg a forrásként megnevezett amerikai portál az elkövető családjában korábban előforduló fegyveres erőszakot, addig a magyar változat a kereszténységet emeli ki. Megértjük, hogy az Index szerkesztői komoly elvárásokkal és befogadásra kész nyitottsággal tekintenek a kereszténységre. Éppen ezért javasoljuk, hogy szakmailag is korrekt módon keressék a világban a kereszténység hiteles megnyilvánulásait.

 

Szikora József

a MAKÚSZ elnöke